6:3

A legendás 6:3 60. évfordulója sokak után engem is megihletett. Ennek kapcsán a legnagyobb örömöm, hogy két aktív résztvevőt, Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt még élőként, viszonylag aktív emberként köszönthetünk, hogy időről időre megosszák tapasztalataikat sportról és életről egyaránt. Nagy szükség van rájuk.

Gyakori sportújság-olvasóként meglehetősen zavar, ha egy neves külföldi futball-személyiséget a magyar újságíró a múltbéli sikerekről, Puskás Ferencről és a többiekről szokott kérdezni. Ilyenkor az illető futball-tekintély mindig elmondja azt a sablonválaszt, hogy jók voltak Puskásék, tőlük tanulták meg a labdarúgást, de hát most, ahogy hallja, nem túl rózsás a helyzet. Mikor vetkőzzük le végre azt a mentalitást, hogy a múlt sikereiből próbálunk megélni, érvényesülni. Jó persze érthető a gondolkodásmód, pláne, hogy jelenleg sajnos nincs mire büszkének lenni, már ami a labdarúgásunkat illeti. 

Felesleges párhuzamokat vonni a dicső múlt és a siralmas jelen között, mert a labdarúgást körülvevő dolgok sem ugyanazok. Eltérő játékfelfogás, eltérő hozzáállás, eltérő politikai helyzet, eltérő társadalmi kép, eltérő szerep, így dióhéjban. Ki kell mondani, azokhoz a sportsikerekhez, amit az Aranycsapat (csak a rend kedvéért: Grosics Gyula - Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Zakariás József, Lantos Mihály - Bozsik József, Hidegkuti Nándor - Budai II László, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán) véghezvitt, szükséges volt a Rákosi-korszak elnyomása, félelme és lehetetlensége. A labdarúgásunk színvonalának esése párhuzamosan haladt a kommunista diktatúra puhulásával és romba dőlésével. A '60-as években még több világszínvonalú játékosunk volt (Bene, Albert, Varga Zoltán), míg a '70-es és '80-as években már csak egy-egy kiemelkedő képességű emberrel (Nyilasi, Détári) büszkélkedtünk. Mindezekkel persze nem dicsőíteni akarom a Rákosi-korszakot és az utána következő évtizedeket, sőt távol álljon tőlem, de megdöbbentő, hogy a szabadság, a többpártrendszer és a többi demokratikus ismérv beköszöntével a labdarúgásunk továbbra is stagnál, de inkább tovább romlik.

Gundel-Takács Gábor fogalmazta meg egy újságcikkben, hogy nem feltétlenül annyira nagy tragédia a hollandoktól elszenvedett 8-1, mert így legalább van lehetőségünk újragondolni a focinkat, hogy mit vagy miket kellene másképp csinálni ahhoz, hogy legalább minimális sikerekről lehessen beszélni a magyar labdarúgás kapcsán. Véleményével magam is egyetértek.