pepecselni a konyhában. Nem mintha utálnék főzni, mert akkor ez a cikk sem jönne létre.
Nekem a főzés olyan, mintha szárnyakat kapnék, szabadon mozoghatok, kiélhetem kreativitásomat és élvezhetem a család bókjait. Mindezt úgy, hogy nem stresszelek, nem izgulok amiatt, hogy milyen ízű lett. Nem lehet mindent tökéletesen elkészíteni, hiszen mi magunk sem vagyunk azok.
Na már most, a cukkini egy olyan kategória, amit szerintem nem lehet elrontani. Miért is? Mert nincs íze. Emiatt úgy fűszerezhetjük, ahogy akarjuk. A kezünk és az adott ízvilágunk által lesz olyan, amilyen. Jobban fogalmazva, mi "lehelünk" bele életet, egy kis szenvedélyt...
Hozzávalók:
2-3 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
3-4 db cukkini
1 közepes krumpli
pici olaj
víz
kapor, petrezselyem
só, bors
tejföl
A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk, majd apróra vágjuk. Egy kis olajon megfonnyasztjuk őket. Közben a krumplit meghámozzuk, a cukkinit megmossuk és a héját egy zöldségpucolóval vékonyan leszedjük. Ez lesz majd a levesbetétünk.
A cukkinit és a krumplit kockára vágjuk, hozzáadjuk a hagymához és egy kicsit megpirítjuk. Felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi. Ízesítsük sóval, borssal, apróra vágott kaporral, petrezselyemmel. Ezután levesszük a tűzről és összeturmixoljuk botmixerrel. Visszatesszük a lángra és belehabarjuk a tejfölt. Végül a csíkokra vágott cukkini héjat belekeverjük.
Levesbetét gyönggyel tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése