Follow @szinfoltok13

2014. június 16., hétfő

Világbajnokság Brazíliában – Németek vs. CR

Világbajnokság Brazíliában – Németek vs. CR

Németország-Portugália (06. 16.)

A világbajnokság második slágermeccse következik ma este. Az összecsapás várhatóan a csoport első és második helyéről dönt, a másik két válogatottnak vélhetően nem sok beleszólása lesz az érdemi kérdésekbe. Németország egy folyamatos megújuláson megy keresztül, az edzők állandó jelleggel építenek be fiatal tehetségeket a csapatba, ezzel szemben Portugália inkább a változatlanságot képviseli. A két válogatottnak a célja is némileg eltérő a tornát illetően. Németország egyértelműen a győzelemre hajt két világbajnoki bronz után, míg Ronaldóéknál már a legjobb négy közé jutás is sikernek lenne mondható. Az utóbbi évek eredményeit és a játékosokat egyénileg vizsgálva a találkozó esélyese a német válogatott, azonban valamiért úgy érzem, ezúttal nem lesz képes megfelelni a komoly otthoni elvárásoknak. Ennek talán már ma este is lesz előjele.
Tipp: Németország-Portugália 2-3

Irán-Nigéria (06. 16.)

A bosnyákok vereségével, még ha valószínűleg csak időlegesen is, de felértékelődik ennek a meccsnek a győztese. Előzetesen nézve sem Iránnak, sem Nigériának nincsenek továbbjutási esélyei. Iránnak egy jegyzet játékosa van, Dejagah, a Fulham focistája, a többiek az ismeretlenség homályába burkolóznak. Nigéria a kilencvenes évek második felének sikerei óta vár egy nagyobb áttörésre, tulajdonképpen nem ok nélkül, hiszen Európa legjobb bajnokságaiban mindig szerepel egy-egy jó nevű labdarúgójuk. Mivel ezen a meccsen van igazából győzelmi sansz, mindkét gárda támadólag fog fellépni, ebből pedig kikerekedhet egy élvezhető meccs is.
Tipp: Irán-Nigéria 1-2

Ghána-Egyesült Államok (06. 17.)

Az előző vébén Ghána történelmet írhatott volna azzal, hogy első afrikai gárdaként bejut a világbajnokság elődöntőjébe, idén újra próbálkozhatnak. A keret nagy része ugyanazokból áll, akik már Dél-Afrikában is bizonyítottak. Erre a meccsre is igaz lehet, amit az előzőnél írtam, vélhetően mindkét csapat egymásnak ugrik a három pont megszerzéséért, azaz, hogy legyen sansz beleszólni a továbbjutásba. Az amerikaiaknak általában felvillanásaik vannak a világbajnokságokon, komolyabb siker elérésére most sem nagyon lehet majd fogadni. Fizikálisan mindkét csapat erős, a több kreativitás talán Ghánában van.
Tipp: Ghána-Egyesült Államok 2-2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése