A dán anyától és román apától származó, eredetileg Maria Apetriként anyakönyvezett énekesnő szülei egy balkáni folk-táncegyüttes tagjaiként rengeteget utaztak, így Fallulah már kisgyerekkorától intenzív és inspiráló zenei-előadóművészeit közegben nevelkedett. Kilencévesen elvesztette az édesapját, ami – dalai és interjúi szerint – nagyon mélyen érintette, és rengetegszer utal erre a veszteségre. Aztán Fallulah megjárta az Egyesült Államokat, ahol a Broadway Dance Center – az egyik legelismertebb és legkeményebb tánciskola – kurzusain vett részt, majd Dániába visszatérve 2009-től egyre inkább énekesnői karrierjére koncentrált. (A38 Hajó)
A koncertet megelőzően természetesen "felkészültem belőle". Mindkét albumát letöltöttem (Black Cat Neighbourhood, Escapism), majd elég hamar megszerettem. A véletlenek szerencsés egybeesése, hogy zenéje tökéletesen egyezik az ízlésemmel. Olyan jelzőkkel írnám le, mint a lendületes, őszinte, elegáns, fülbemászó, ugyanakkor eredeti. A Give Us A Little Love című számát hallgattam meg elsőnek, ami fekete-fehér klipjével és találó szövegével további bizakodásra adott okot, teljesen megérdemelten.
A viborgi fellépésén Fallulah nem hazudtolta meg gyökereit, a tempósabb számokat végigtáncolta, felszabadultan mozgott a színpadon. Előadásmódja egyszerre volt közvetlen és átszellemült. A ráadásban elhangzott Chris Isaak Wicked Game című klasszikusa is; lejött a közönség soraiba, és a teremben lévőkkel együtt énekelte a jól ismert dalt.
Fallulah minden várakozásomat felülmúlta, másfél órára még a betegségemről is sikerült megfeledkezni, és remekül éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése