Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az új év kezdetét, vagyis a "Samhaint". A kelták ilyenkor pároztatták juhaikat, hogy a jövő évi szaporulat biztosítva legyen, nyájaik fölöslegét pedig levágták. A hús kisebb részét az ünnepen fogyasztották el, a többit tartósítva eltették télre. Étel- és italáldozatot mutattak be az ősöknek, hogy azok is osztozhassanak az általános örömben. Úgy tartották, hogy a Samhain-kor érvényüket vesztik a természeti törvények. Leomlik a válaszfal az élők és a holtak között, az elhunyt hősök és nagy elődök szellemei elhagyják halomsírjaikat és szabadon kószálnak az élők között.
Ezt a nagy fontosságú ünnepet maga a katolikus egyház is átvette és 835-ben a Mindenszentek napjává tette. Katolikus tanítás szerint az élő és elhalt hívek közösséget alkotnak az Úr színe előtt. Ez a szentek egyessége. A még élők a "küzdő egyházat", a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a "szenvedő egyházat", az üdvözültek pedig a "diadalmas egyházat" képviselik. Mindenszentek napján a "küzdő egyház" a "diadalmas egyházat" ünnepli, az élő hívek köszöntik az üdvözülteket, mind a kanonizált szenteket, mind pedig azokat, akiknek szentséget életükben nem ismerték föl, így e földön megjutalmazatlanul maradtak. Mindenszentek napja (november 1.) a 20. században a halottak napja (november 2.) előestéje, vigíliája lett.
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a "küzdő egyház" a "szenvedő egyházról" emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, "halottak estéjén" a hívők rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják azokat. Azt a hetet, amelyre a halottak napja esik, halottak hetének is nevezik.
Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak. A falusi nép sokszor víg torral emlékezett meg halottairól. Éjjelre ennivalót hagytak a terített asztalon, mert a néphit szerint a holtak ezen az éjszakán meglátogatják övéiket. Ezt az enni- és innivalót másnap a koldusoknak adták. Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza is égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: "Míg a harang szól, a halottak otthon vannak". Ezen a napon tiltották a munkát, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát. Tiltották a mosást, mert attól féltek, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat.
Napjainkban már itthon is egyre divatosabbá válik a "Halloween" bulizós, játékos hangulata. Főleg a gyerekek kapnak rá előszeretettel, hogy boszorkányos és ijesztő ruhákat öltsenek, valamint kivájt tökökből lámpásokat készítsenek. De úgy gondolom, hogy a szeretteinkért gyújtott gyertya, az emlékezés és a lélek halhatatlanságába vetett hit ennél sokkal fontosabb, amelyen a külföldről átvett vidám szokások nem tudnak változtatni.
Azonban, ha mégis úgy éreznénk, hogy nem akarunk lemaradni eme buliról, akkor kezdjünk neki a tökfaragásnak!
Most összegyűjtöttünk jó pár tökfaragós képet, hátha valaki kedvet kap egy kis faragásra!
