Belgium-Algéria (06.
17.)
De mielőtt minden csapat
másodjára lépne pályára, még megrendezik az utolsó csoport meccseit.
Bemutatkozik a titkos esélyes Belgium, akik 2002-ben jártak utoljára
világbajnokságon. A csillagok szerencsés állásának köszönhetően olyan generáció
jött össze a belgáknál, akik tényleg sokra vihetik. Az alaphangot egy Algéria
elleni győzelem mindjárt az elején megadhatja. Hátul magas és kőkemény védők
biztosítanak, míg elől alacsony, viszont fürge és technikás játékosok
gondoskodhatnak a gólokról. Algéria már Dél-Afrikában is ott volt, időnként
felvillant, de a csoportból akkor nem jutott tovább, vélhetően most sem fog.
Tipp: Belgium-Algéria 3-0
Brazília-Mexikó (06. 17.)
A második kör első mérkőzésén a
brazilok szempontjából kulcskérdés az, hogy sikerült-e kijavítani a horvátok
ellen tapasztalt védelmi megingásokat, amik főként abból adódtak, hogy a két
szélsőhátvéd (Alves és Marcelo) inkább támadófeladataival foglalkozott, emiatt
időnként nehéz helyzetbe hozva a belsővédőket. A támadójáték is döcögős volt,
előnyös lenne, ha Neymar mellé más is fel tudna nőni. A mai ellenfél egyébként
igazi mumusa a házigazdáknak, a múltban rengetegszer okoztak nekik gondokat.
Emellett Mexikó szép játékkal tudta hozni a Kamerun elleni meccset, amivel az esélyei
kétségtelenül megnövekedtek. Az első kör után, a döntetlen csak akkor lenne
mindkét fél számára elfogadható, amennyiben Horvátország nem bírna a
kameruniakkal.
Tipp: Brazília-Mexikó 2-1
Oroszország-Dél-Korea (06. 18.)
Az orosz válogatott már évek óta
Európa közvetlen élvonala mögött található, a szintugrást mielőbb szeretnék
meglépni. Fabio Capello vezetésével világklasszis edző irányítja a csapatot,
amelyik a gyors és technikás játékot kedveli. A válogatott szemszögéből a hazai
bajnokság színvonal emelkedése is előnyös, egyre-másra termelik ki a
tehetségeket, akik viszont egyelőre orosz közegben vitézkednek. Az említett
szintugrást segítené, ha lenne egy-egy orosz tehetség Nyugaton is. Dél-Korea
rendszeres világbajnoki résztvevő, amely képes meglepetést okozni. Ugyanakkor
ebből a csoportból egyértelműen a két európai esélyes a továbblépésre.
Tipp: Oroszország-Dél-Korea 2-0